Homoszexuális egyed vagyok

Elkezdett zavarni a lakásban eluralkodott káosz, a két hónap vergődés eredménye. Most már irritál a rendetlenség.

Most már nem szükség szerint mosogatok. Hamarosan nem csak akkor lesz vasalt ruhám, amikor indulni kell valahová.

Az elmúlt időszak színészi teljesítményem rendkívüli volt. Nagyot alakítottam.

De most már harmóniára, nyugalomra, rendre vágyom. Legbelül és körülöttem.

Hamarosan elkészül. Türelmes vagyok.

Végre kezdek élni.

Ezt ma küldte Mr Big.

Mondhatnám, hogy tökre jó ez a nem hétköznapi mindenféle, ami ezt a kapcsolatot jellemzi. Egyedi. Sikkes. De nem jó.

Elolvasom »

Nem olyan rég kezembe került egy könyv, amelynek az első oldalán ez szerepel: "A világ legerősebb fickójának, akit ismerek."

Ez lennék én.

Sok mindenen átmentem már az életemben, sok mindenre felkészített ez a fránya nagybetűs. Talán a mostani helyzetre is. Mert egyébként talán sokkal nehezebb lenne.

Nehéz beszélni róla, bennem ragadtak az érzések, gondolatok, szavak.

Nehéz felfogni. Nehéz leírni az árulás mélységét.

Nehéz várni. Kivárni, hogy amiben most vagyok, vége legyen. Ha vége lesz egyáltalán.

Tényleg sok mindenen átmentem már az életben. De talán ami most van, az a legnehezebb.

A múlt pénteknek van egy olyan jellegű tanulsága is, hogy eléggé töredezett a memóriám és nehezen idézek fel arcokat.

Meg hogy emberekkel x idő után találkozom és aszondják, hogy miért nem írok blogot. Meg hogy énblogot olvasni időigényes, viszont jó dolog.

És mindamellett, hogy az agyleszívó megbeszélés este 10kor ért véget, nem is vágott fejbe a pia, amit ittam.

És már múltkor akartam írni, hogy a srácokkal lassan elkezdhetjük írni, elkészíteni a Sex & the City bumbi változatát...

Most nagyon gyűlölöm azt, hogy két oldal átolvasása után talált három észrevételezni valód és közölte, hogy az egész úgy, ahogy van, nem jó. Mert nem tökéletes.

Ezt most tényleg nagyon nem szeretem....

Lassan vége a vizsgaidőszaknak... már csak egy vizsga van hátra, és az eddigi gyakorlattal ellentétesen ezúttal csak egy tantárgy volt, amit felvettem és nem tudtam elmenni vizsgázni.

Akármennyire nincs hozzá időm és energiám, de azért élvezem. Tetszik az információ és tudás szerzés. Mert már megtapasztaltam, hogy mindkettő kincs és hatalom.

Tetszik amit csinálok, izgatottan veszem fel a következő tanév tárgyait. Suliban valahogy olyan vagyok, mint egy átlag ember.

Az kicsit zavar, hogy a szociológia vizsga számonkérése (az információ kör, ami alapján a jártasságom, az elsajátítottak tartalmilag megítélésre kerülnek) leginkább szociológusok születési-halálozási időpontjaiból, fényképről történő felismerésükről szólt és kevésbé a társadalmi összefüggésekről, elméletekről, de azért egy hármast a száraz tényekből is összeszedtem, a tudás amit meg előtte megszereztem, csak az enyém.

És ismét elhatároztam a következő félévre: ha már egy valag pénzt kifizetek, most már végre úgy alakítom az életem, hogy nem csak a vizsgákra járok be, hanem az előadásokra is. Majd meglátjuk ebből mi lesz. Szövödében úgyis gyülekeznek a gomolyfelhők....

Néha irritálom saját magam. Főleg, amikor visszatérően csap arcba a saját empátiám.

Nem új keletű dolog ez.

Máskor is zavart már, ahogyan automatikusan képes vagyok a saját érdekeimet félre tenni, csorbítani, tompítani, csak azért, mert valamiben hiszek, vagy mert másnak jót akarok tenni.

Nem működik, vazze.

Mert elkényelmesednek az emberek. Én meg a végén csak ütöm a fejem a falba és magamat kérdezem, hogy ennek megint mi értelme volt.

Semmi.

Talán a tudatosság legnagyobb rákfenéje a türelem. A nem-siettetés. A jövőbe nem-látás.

És a tudatosság legnagyobb előnye a múlt feldolgozása által nyert bölcsesség, amivel rájössz, van amit el kell fogadni és máskor meg felismered a lehetőségeket.

A ráébredés, hogy nem vagy mindenható. A kontroll, amivel fel tudod ismerni a megváltoztathatót. A rutin, amivel meg tudod hozni döntéseidet, és olyanná formálni az életed, ami elfogadható.

Mr Biggel szinte együtt élünk. Valamelyest kimondatlanul. Tény, hogy van egy albérletem, amit most már csak azért tartok fenn, hogy az itt el nem férő dolgaimat lehessen hol tárolni, és amikor épp van egy kis szabadidőm, azért elmehessek valahová takarítani.

Vannak tervek, vannak közösen megküzdendő célok.

Látom, hogy még mindig tanul. Rólam, belőlem. Nyitottan.

Így alakult. Hozta az élet, mi alkalmazkodtunk hozzá.

A december végi szünetet együtt töltöttük a legnagyobb harmóniában.

Aztán beindult a verkli. Az a fránya szokásos.

Amikor reggel elköszönünk és késő este újra találkozunk, a világ legtermészetesebb dolgává vált, hogy egymás mellett hajtjuk nyugovóra a fejünket.

Elkezdett ismét utazgatni. Hasznos is, de sokszor nem túl jó. De alkalmazkodtunk. Mert az fontos.

Változik a világ és vele változunk mi is. Változunk és velünk változik a világ.

Vannak dolgok, amelyek állandóak. Az emberi butaságtól még mindig üvölteni tudnék.

De megtanultam viselkedni.

Mától fogva teljesen hiszek a zasztrológiában.

Meggyőztek. Nem volt könnyű, de sikerült.

Tudni illik, ma elolvastam a 2011-es horoszkópomat, több helyen is, és nagyon tetszett, amit olvastam.

Szummázandó: ennek így kell lennie!

Ja, meg hiszek az önszuggesszióban. Meg hogy minden a fejben dől el. Ha aszondod magadnak, hogy faszagyerek vagy, akkor faszagyerekként is fogsz élni. Veszélyes játék, de tök jól adaptálható.

És akkor legyünk sorba beállósak és értékeljük a lassan elmúló esztendőt...

Egyrészt ugye szinte nem is blogoltam. Ha tegnap nem megyek fel végre csigacsonthoz babanézőbe, talán nem is jut eszembe, hogy van egy blogom, amit talán néha írni is kéne. Vele beszélgetve szembesültem azzal, amit egyébként is tudok, hogy nagyon eltűntem.

Ilyen volt az év. Eltűnős, mert sok mindent kellett csinálnom.

Azt hiszem, lassan beleszoktam (persze inkább úgy kéne mondani, hogy jó sok surlódással belecsiszolódtam) abba a pozícióba, amit hozott az élet.

Nem könnyű.

Hamarosan olyan könyveket fogok olvasni békávézgatás közben, hogy "hogyan csinálj negyven dolgot negyven másodperc alatt", "hol ereszd ki a gőzt, ahol nem csap az arcodba", és "így legyél határozott, de ne túl bunkó". (Mondjuk az utóbbit nem biztos, hogy el is olvasnám.)

Összességében azért valahol élvezem az egészet (mert most egész héten pihentem). Nekem való. Van benne egy kis fennhéjázás, egy jó adag valakinek érzés, visszacsatoló kihívás és még sorolhatnám.

Talán a legnagyobb bajom az egésszel, hogy nem tudom érzékelni, hogy mások, kívülről hogyan is látnak. Ez fontos lenne. Csak hogy tudjam, mit adjak ki és hogyan. Mert ugye az egész élet egy nagy színház.

De szerintem ez is alakul.

Munka terén 2010. év zúzós volt, és 2011-es se lesz kismiska. Csak más módon. Vagy legalábbis ebben bízom. Szeretnék alkotni, tenni. És szeretném végre a környezetemet megtanítani arra, hogy ezt hogy tudja lehetővé tenni számomra, hogy ne szaporodjanak tovább azok a kurva ősz hajszálak.

A fősuli az valahogy döcög, ami biztos, hogy a 7 félév nem lesz elegendő, hogy egy diploma meglegyen. Egy kicsit elbasztam az előző féléveket - azt a kettőt, ami már lement - de azért alakulok.

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy rohadt szar és közben nagyon büszkévé tevő állapot az, amikor egy seggel több életet ülsz meg egyszerre. Meló, suli, egyéb projektek, magánélet...

Mert ugye nem teljesen köztudott, de február közepén lesz immáron egy éve, hogy Mr. Biggel, újra együtt...

Na persze nem volt ez olyan könnyű. Volt egymáshoz nem szólás, ajtócsapkodás, kocsiajtó csapkodás az Erzsébet bridzsen és sorolhatnám...

Most már a ruháim java is itt van nála, a könyveimé is. Már csak szekrény kéne hozzájuk. Meg végre megértetni, hogy túl nagy luxus albérletet fenntartani azért, hogy havonta 2x odamenjek kitakarítani, 1x, hogy egy könyvet hozzak el, meg még megint, amikor valami más van ott, ami kéne.

Van közösen állított karácsonyfánk, amit először nem akart. Meg most már a havas tájat is élvezi. Nem csak azt fogja fel, hogy hideg van, hanem azt is, hogy az szép.

A 2010. év akármilyen nehéz is volt és néha ijesztő, de így utólag visszagondolva azt tudom elmondani róla, hogy a változások megalapozásának éve volt.

Szeretnék egy olyan 2011-et, ahol elkezd minden beérni és szépen lassan szüretelhető is. Szeretném az irányokat, amelyek mentén elindultam, még tisztábban érezni.

Szeretnék megtanulni még jobban uralkodni az indulataimon és megtalálni a feszültséglevezetés sokkal jobb módját.

Szeretnék megint sokat-sokat utazni, legalább annyit, mint idén.

Azt hiszem, nekem egyébként most tök jó!

Azért kíváncsi lennék, hogy ha egy időmenendzsmentes emberrel beszélnék, akkor mint mondana, hogy mit csinálok rosszul, de igazából úgy meg vagyok csúszva, hogy nagyon.

Szerda este indulás, hétfőn este vissza. Az a kellemes típusú kikapcsolódás lesz megint.

A múltkor meg pisiltem a parlamentben.

A mai nap pozitív oldalát nem csak az teszi ki, hogy végre no meló és a nem ilyennek képzelt nyári szabadság ideje, meg hogy Mr. Big este visszaérkezik, de elintéztem az elintézni valókat, amiket már kellett volna. Nem most, hanem már sokkal korábban.

Aztán a jutalmazás helyett megvolt a várt keserű szájíz is. Az, hogy nekem mikorra lesz diplomám, azt a jó ég sem tudja. Na meg hogy mennyibe fog kerülni. Ezt az egymásra épülős modulos dologot azért még mindig jónak tartom. (Igaz úgy néz ki, az a választható tárgy, amit nagyon-nagyon fel akartam volna venni, soha nem fogom tudni.) Minek haragudjak a rendszerre? Saját magamat részesítettem orális örömökben. Én hibám, viszem érte a következményeket.

Szóval suli megint mindjárt, lehet jó sokat fizetni és vannak tárgyak, amiket ha végre nem teszek le vizsgailag, akkor kicsapnak.

Aztán majd írok körökről és mintákról is.

update:

Szóval az még eszembe jutott így hírtelen, hogy miért nem tudok egyszerű lenni. Miért nem tudok csak úgy főiskolára járni? Amibe fogok az miért bonyolult mindig? Miért nem tudunk Mr Biggel csak úgy megjelenni valahogy és miért kellenek olyan közjátékok, mint legutóbb? És ha még semmivel sem vagyok komplikáltabb mint bárki más, akkor meg miért is van az, hogy komplikáltnak érzem magam.

És ezek a kérdések költőiek.

Azt hiszem, kezdem megtalálni az elveszett önmagamat. Helyileg a bécsi erdő lábánál történt, időben nehezen meghatározható.

A gyász mint tudjuk, nem csak halálhoz köthető. És a gyász feldolgozásának folyamata - most már tudom - akkor is végbemegy, ha akit gyászoltunk, ott fekszik most már újra melletted.

Annak azért örülök, hogy amikor az Erzsébet híd hídfőjénél bebasztam a kocsi ajtót, nem lett semmi baja. Nagy durranás volt.

Vannak szavak, amelyeket gyűlölök. Mert érzéseket keltenek, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni. Akármennyire is szeretném.

Ezt írja a havi horoszkópom:

Feladatainak lelkesen igyekszik eleget tenni, néha mégis elkedvetlenedik. Folyamatban lévő ügyletei jól haladnak ugyan, de a saját maga által gerjesztett kétségei miatt zátonyra futhatnak. Kérje ki kompetens szakemberek véleményét, alkosson képet a reális helyzetről, majd merjen intuíciójára hallgatva dönteni.

Szóval kérek egy kompetens személyt!

Még jó, hogy mindjárt vége a hónapnak.

Most kb az van, ami két évvel ezelőtt volt, azzal a különbséggel, hogy az két évvel ezelőtt volt.

A múlt már elmúlt, és visszatérő probléma, hogy az ember hogyan kezelje.

Az érem két oldala.

A félelem, ami megbénít. A félelem, ami tapasztalttá tesz.

Azt hiszem, megfogom a múltbéli tapasztalásokat. És játszok vele egy kis orosz rulettet...

Vannak dolgok, amik fájnak. Főleg úgy, hogy egy hét után látod ismét.

És ráadásul nem akarom az együttalszunk kérdésre kapott mégnemtudom választ kezelni.

Biztos fáradt is vagyok. És az idő is szar. De ezért kurvára értelmetlen valaki elé kimenni a reptérre. Várni egy teljes hetet meg még inkább.

Meg kell állnom és kicsit kielemeznem magam. Összességében megállapítható, hogy eddig eldöcögött a lesz-majd-valami stílus, de kellenek távlatok.

Mr Big kertjében cigarettázva gondolkodtam el azon pár hete, hogy igen, ez volt az, amire éveken keresztül, átszenvedett lefekvések sokaságán keresztül vártam, vágytam. És most megvan.

Az elmúlt hetekben nála aludtam, éltem, laktam. Vele, meg nélküle is, amikor távol volt. Most meg megint elutazott, de nem nála vagyok, és ez most kicsit megzavart.

Azt hiszem, leginkább az a bajom, hogy ezt az idilli képet anno túl sokszor felépítettem már, ő meg mindannyiszor lerombolta. Most, hogy megvan, mintha félnék és próbálnék kihátrálni. Nem átadni magam annak az érzésnek: igen, megvan.

Nem építek terveket, célokat a kapcsolat köré.

De nem csak a kapcsolat köré, hanem egyébként sem. Azt vettem észre, nincs felépített stratégia, jövőkép, tervek, ötletek. Mennek a napok érzelmektől vezérelve a maguk útján. Ideig-óráig jó. De most már nem esik jól.

Egyensúlyi állapotba kéne jönni. Meg kéne határozni a normákat szövödével kapcsolatban is. Eldönteni, mi éri meg, mi nem. Hol van a menekülési pont? Mennyit érdemes vállalni és meddig? Szükséges lenne nagyon...

Újra kell teremtenem, illetve átcsoportosítanom az életteremet.

Azt hiszem, komolyan el kell beszélgetnem magammal.